T Teleki Blanka  (1806-1862)             


(Hosszúfalva, 1806. júl. 3. - Párizs, 1862. okt. 23.)

A nemzeti nőnevelés úttörője és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc híve, mártírja.
E lexikon-tömörségű meghatározással ellentétben az utókor Teleki Blankáról szólva a kitüntető jelzőket és szóvirágokat csak úgy ontja. 'Múlhatatlan ragyogású', 'tüneményes', 'vértanú-fényességű', 'hős lelkű', 'fölséges' nőalak, akit (az egyik méltatója szerint) a "lelki ereje, szenvedélyessége, a mindennapok világától való távolmaradása, mind az Antigonék és a Racine-i heroinák testvérévé emeltek".
Van, aki Blanka grófnő helyét 'március leányainak' sorában jelöli ki, s van, aki szerint ő 'a szabadságharc idejének legeszményibb női alakja'. Mások a 19. század jeles személyiségének, ismét mások történelmük egyik legvonzóbb és legpéldásabb nőalakjának mondják. 'Hungária édes gyermeke', kiváló honleány, a nemzeti eszme vértanúja - olvashatjuk itt is, ott is. Mint intézetalapítót szintén sok dicsérettel illették: 'a magyar nőmozgalom egyik legfényesebb alakja', a nőemancipáció előharcosa, a leánynevelés úttörője, 'a magyar pedagógia kiemelkedõ alakja', 'forradalmár pedagógus'. "Kiváló köznevelő, de talán bátrabban egyszerűen csak politikusnak mondhatjuk" - tapint a lényegre Bajomi Lázár Endre. Blankánál ugyanis az idegen nyelvű és -érzelmû arisztokrácia visszamagyarosítását célzó nőnevelő intézet felállítása elsõsorban politikum volt.
A erdélyi főúri famíliák egyik legfényesebbikébõl származó leány keresztneve (az anyakönyvben: Bianca, a családi levelekben: Blanche, Blanca, Blanka) kirí az ágas-bogas családfát tarkító Annák, Klárák, Katák, Juditok és Borbálák közül, mint ahogyan a férjhez menésről hallani sem akaró, festőművészi álmokat kergető, majd nőnevelõ intézetet nyitó, külföldet járt, 'rebellis' grófnő is különbözött nőrokonainak legtöbbjétől. Ugyanezt mondható az óvodaalapító nagynénjéről, Brunszvik Terézrõl is, aki ötvenhárom évesen lépett a közszereplés terére. Az ő példája, valamint Vörösmarty Az úri hölgyhöz címû versének megrendítő sorai ("A kisdedek néma szája kér / adj nekik hazát") meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a negyvenedik évéhez közelgõ Blanka megtette "a néma fogadást", később pedig megmutatta, hogyan kell a halál árnyékában is "szeretni e mindent adó hazát".
Ezt a Blankát mondta "szellemi gyermekének" Teréz, s ezt a Blankát tanuljuk meg mi is tisztelni, szeretni!