A MŰVÉSZ TELEKI BLANKA
Teleki
Emma szerint már korán megmutatkozott, hogy nővére, Blanka milyen „nagy
hajlammal bírt a festésre”. Mivel „lakhelyében mesterekre szert nem
tehetett”, könyvek segítségével képezte önmagát. „A rajznak minden
nemét kitanulta, s rajzón, toll és krétán kívül rajzolt ezüst vesszővel
is kutyabőrre...” 1825-ben a tizenkilenc éves Blanka felkerült
Brunszvik nagymama budai házába, hogy ott megfelelő mesterre tehessen
szert. Ez lett THUGUT HEINRICH (1800k. – 185?) (utóbb: Bonifaz(ius)
Heinrich) a fiatal bécsi festő, aki 1825 őszén Brunszvikék hívására
költözött a magyar fővárosba. „Háromévi tanulás után Blanka mesterien
lemásolt egy Rubens-vázlatot, majd tizenöt arcképet festett olajban.
Valóságos csodákat művelt” – írja Teréz. Utána azonban súlyos beteg,
így a tanulmányait megszakítva visszakerült Erdélybe. (Heinrich pedig,
akinek a Pest–Budán készült művei közül elsősorban a Kazinczy- és
Brunszvik Ferenc portréja ismert, 1831-ben Münchenbe költözött, ahol
arcképfestőként vívott ki nevet magának.)
Blanka 1836/1837 telét Brunszvik Terézzel Münchenben töltötte, ahol az építészeti festő AUGUST VON BAYER (1803–1875) vezetése mellett a távlatok optikáját tanulmányozta.
A következő ismert mestere BARABÁS Miklós (1810–1898) volt, akitől 1838–1839 telén Kolozsvárott vett leckéket. Barabás szerint Blanka „nem mint dilettáns, de mint valami művésznő kezelte a rajzónt… Ilyen szellemes és komoly szorgalmú tanítványt bárki szívesen láthat az oldala mellett. Nagy örömmel hallottam, hogy egy társaságban úgy nyilatkozott, miszerint összes tanítóitól tíz év alatt nem tanult annyit, mint tőlem két hónap alatt.” (Önéletírása. Kolozsvár 1944. 160–161. p.)
Blanka 1840 decemberétől két éven át Párizsban a neves francia történeti- és arcképfestő LÉON COGNIET (1794–1880) műhelyében tanult. (A mester későbbi tanítványai között 1857-től Madarász Viktort is ott találjuk.)
Teréz néni szerint Blanka későn került Cogniet mellé; ha előbb oda mehetett volna, „kitűnő festőművész válik belőle”, később azonban az „egészsége már nem bírta volna meg azt az erőkifejtést, ami nagyszabású festői alkotások létrehozásához kell”.
Teleki Blanka 1844 őszén Pesten telepedett le. Ezt követően mintázni tanult az első magyar szobrász FERENCZY ISTVÁNTÓL (1792–1856), akinek az ifjúkori képét (másolat után) olajban megfestette. A „lelkes grófkisasszony… jól fest, rajzol, agyagból modellíroz” – írja egy levelében Ferenczy.
A Szatmárnémeti melletti Pálfalván (ma: Paulesti) összegyűjtött családi ereklyéket negyven éven át De Gérando Attila özvegye, Teleki Irén grófnő a Szatmárnémeti melletti Pálfalván (ma: Paulesti) féltő gonddal őrizte. Az ottani kúria egyik szekrényében „Teleki Blanka ereklyéi voltak egybegyűjtve. Rajzai, szobrocskái, amelyeket a kufsteini börtönben készített; ki- és becsempészett levelek, daguerotype fotográfiái” – áll Czeke Marianne helyszíni tudósításában, amelyet 1926-ban azt követően állított össze, hogy Brunszvik Teréz naplói ügyében Pálfalván járt. (Ld. Kisdednevelés 1926. 11. sz. 319–323. p.) E hagyaték egy része az 1937-ben elhunyt Teleki Irén grófnő leszármazottaihoz került. Teleki Blanka művei közül egy–egy nagy ritkán aukción is felbukkan, s néhány idővel hazai közgyűjteményekbe került, gazdag oeuvre-jéből azonban így is igen kevés maradt az utókorra. De Gérando Ágost Erdélyt ismertető, két kötetes könyvét (La Transylvanie et ses habitants. Paris, 1845) Blanka illusztrálta.
Műveinek (rajzok, akvarellek, kisplasztikák) nagyobb része sajnálatos módon csupán kiadványokból ismert. A börtönben készült rajzai (a kufsteini vár és vidéke, cellajelenetek stb.) közül több P. Szathmáry Károly Gróf Teleki Blanka életrajza (Bp. 1886) és Kacziány Géza Magyar vértanúk könyve (Bp. 1906) című kötetében látható. Blanka grófnő kisplasztikái közül a sógora, De Gérandó, illetve Lővei Klára portréja, valamint az a pesti börtönből (Újépület) darabokban kicsempészett kis szobra ismert, amely őt magát ábrázolja. (A „Csak aluszik” című oroszlán szoborról csupán hallomásból tudunk.)
A Művészeti lexikon (Szerk.: Zádor Anna és Genthon István. 4. köt. Bp. 1968. 517. p.) szerint „a festő és szobrász” Teleki Blanka „Thomiris, Cyprus [helyesen: Cyrus, a szerk.) legyőzője” c. festménye „a Nemzeti Gal[éria] tulajdona.” (Lővei Klárától tudjuk, hogy a grófnő „nagyon ifjúkori” művét Brunszvik Teréz hagyatékából Blanka unokahúga, Stackelberg Minona adományozta a Nemzeti Múzeum „képcsarnokának.” [Ld. Máramaros 1867/18. sz. (máj. 1.)]
Teleki Blanka művei közül néhánynak a képét ld. az Őrláng 2011/1-4. számában!
(Letölthető a Honlapunkról.)
Blanka 1836/1837 telét Brunszvik Terézzel Münchenben töltötte, ahol az építészeti festő AUGUST VON BAYER (1803–1875) vezetése mellett a távlatok optikáját tanulmányozta.
A következő ismert mestere BARABÁS Miklós (1810–1898) volt, akitől 1838–1839 telén Kolozsvárott vett leckéket. Barabás szerint Blanka „nem mint dilettáns, de mint valami művésznő kezelte a rajzónt… Ilyen szellemes és komoly szorgalmú tanítványt bárki szívesen láthat az oldala mellett. Nagy örömmel hallottam, hogy egy társaságban úgy nyilatkozott, miszerint összes tanítóitól tíz év alatt nem tanult annyit, mint tőlem két hónap alatt.” (Önéletírása. Kolozsvár 1944. 160–161. p.)
Blanka 1840 decemberétől két éven át Párizsban a neves francia történeti- és arcképfestő LÉON COGNIET (1794–1880) műhelyében tanult. (A mester későbbi tanítványai között 1857-től Madarász Viktort is ott találjuk.)
Teréz néni szerint Blanka későn került Cogniet mellé; ha előbb oda mehetett volna, „kitűnő festőművész válik belőle”, később azonban az „egészsége már nem bírta volna meg azt az erőkifejtést, ami nagyszabású festői alkotások létrehozásához kell”.
Teleki Blanka 1844 őszén Pesten telepedett le. Ezt követően mintázni tanult az első magyar szobrász FERENCZY ISTVÁNTÓL (1792–1856), akinek az ifjúkori képét (másolat után) olajban megfestette. A „lelkes grófkisasszony… jól fest, rajzol, agyagból modellíroz” – írja egy levelében Ferenczy.
A Szatmárnémeti melletti Pálfalván (ma: Paulesti) összegyűjtött családi ereklyéket negyven éven át De Gérando Attila özvegye, Teleki Irén grófnő a Szatmárnémeti melletti Pálfalván (ma: Paulesti) féltő gonddal őrizte. Az ottani kúria egyik szekrényében „Teleki Blanka ereklyéi voltak egybegyűjtve. Rajzai, szobrocskái, amelyeket a kufsteini börtönben készített; ki- és becsempészett levelek, daguerotype fotográfiái” – áll Czeke Marianne helyszíni tudósításában, amelyet 1926-ban azt követően állított össze, hogy Brunszvik Teréz naplói ügyében Pálfalván járt. (Ld. Kisdednevelés 1926. 11. sz. 319–323. p.) E hagyaték egy része az 1937-ben elhunyt Teleki Irén grófnő leszármazottaihoz került. Teleki Blanka művei közül egy–egy nagy ritkán aukción is felbukkan, s néhány idővel hazai közgyűjteményekbe került, gazdag oeuvre-jéből azonban így is igen kevés maradt az utókorra. De Gérando Ágost Erdélyt ismertető, két kötetes könyvét (La Transylvanie et ses habitants. Paris, 1845) Blanka illusztrálta.
Műveinek (rajzok, akvarellek, kisplasztikák) nagyobb része sajnálatos módon csupán kiadványokból ismert. A börtönben készült rajzai (a kufsteini vár és vidéke, cellajelenetek stb.) közül több P. Szathmáry Károly Gróf Teleki Blanka életrajza (Bp. 1886) és Kacziány Géza Magyar vértanúk könyve (Bp. 1906) című kötetében látható. Blanka grófnő kisplasztikái közül a sógora, De Gérandó, illetve Lővei Klára portréja, valamint az a pesti börtönből (Újépület) darabokban kicsempészett kis szobra ismert, amely őt magát ábrázolja. (A „Csak aluszik” című oroszlán szoborról csupán hallomásból tudunk.)
A Művészeti lexikon (Szerk.: Zádor Anna és Genthon István. 4. köt. Bp. 1968. 517. p.) szerint „a festő és szobrász” Teleki Blanka „Thomiris, Cyprus [helyesen: Cyrus, a szerk.) legyőzője” c. festménye „a Nemzeti Gal[éria] tulajdona.” (Lővei Klárától tudjuk, hogy a grófnő „nagyon ifjúkori” művét Brunszvik Teréz hagyatékából Blanka unokahúga, Stackelberg Minona adományozta a Nemzeti Múzeum „képcsarnokának.” [Ld. Máramaros 1867/18. sz. (máj. 1.)]
Teleki Blanka művei közül néhánynak a képét ld. az Őrláng 2011/1-4. számában!
(Letölthető a Honlapunkról.)