Brunszvik Teréz versei
Brunszvik
Terézt a Teremtő a talentumok egész sorával halmozta el. Kiválóan
zongorázott, énekelt, szavalt, rajzolt, festett, mi több: az
anyanyelvén, vagyis németül verseket is írt.
Nyolc epigrammája és egy költeménye a Vaterländisches Almanach auf das Jahr 1821 című kiadványban jelent meg először "G. Th. v. B." (jelentése: Gräfin Therese von Brunswick) monogrammal. (Ugyanebben az évben Teréz a kortárs budai írók és költők jegyzékébe is felvétetett, neve mellett a megjegyzés: "szépirodalom, német nyelven".) Az Elegie. Bei dem Grabe meines Vaters (Elégia. Atyám sírja felett) című ifjúkori költeményét Czeke Marianne adta közre.
Kéziratban maradt verseinek egész sorát kiadatlan naplói őrzik; ezek közül már csak a témájuknál fogva is érdekes a Heimat (Szülőföld) és a Kinder (A gyermekek) című.
A felsorolt versek KALÁSZ MÁRTON remekbe szabott fordításában az alábbi kiadványunkban jelentek meg:
Brunszvik Teréz. Versek, cikkek, levelek, naplóidézetek.
Jubileumi kiadvány Jézus Krisztus születésének 2000., a magyar
államalapítás 1000., Brunszvik Teréz születésének 225. évfordulójára.
(Bevez., vál., szerk.: Hornyák Mária) Martonvásár, 2000.
Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány
(Őrláng füzetek 3. sz.) 7-12. oldal
Szülőföld
Lelked szép bilincsbe verni se engedd,
Ebben a köznapok csak siklanak,
Élj magad, szellem, végtelen szabad,
Nem kell e világ színeit viselned,
Hiú az érzés, ki kegyére lelhet,
S kit mohó érzéke majd jóllakat,
Alantas éhe préda célt kutat,
S hogy ezt elérje, vágya egyre senyved.
Lendültél, szellemem, nagy távlatokra,
Bár csak magánosan fönnen lakozva,
Hőbb szerelemben elizzani ottan,
De miként vágyad vinne föl legottan,
Aként hajol égi csillag le hozzád,
Füröszt, mint szép dal fénybuzgása orcát.
[Lelőhelye: Brunszvik Teréz kiadatlan naplója J 8 (1814) 97. p.]
Elégia. Atyám sírja felett
Boldogok, kik az Úrban nyugosznak,
Boldog, atyám, boldog vagy te is!
Koszorút Ég angyalai hoznak,
S útad nyugovásra visz;
Millió csillag felett suhogva
Nem látod e Föld silány porát;
Szállsz a szélben föl naptávolokra,
Meglátod Istent magát.
Látod a világ könyvét kinyitva,
Lét forrását szomjan ízleled.
Dereng majd az éjek labirintja
S égkék lesz tekinteted.
De, Mindent Leküzdő, koronásan
Még lenéz rám szemed, hű atya,
Fohászkodsz is, bízva Jehovában
S hallja szavad Jehova.
Lengj, míg az Idő röge elmállik,
Mit urnája felől Isten ad,
Lengj, míg lelkem s testem kettéválik,
Nézed halálos ágyamat.
Pálmád nekem hűs szellőt leheljen,
Hűset, itt az élet fája más,
Iszony nélkül a völgyet szemléljem,
Érik a feltámadás.
Hogy veled a mennyen átrepüljek,
Ragyogva, mint te, boldogan én,
S veled egy másik csillagon éljek
Nyugodva Isten ölén.
Zöldell közben a rózsafa lombja,
Ejti sírra bíbor szirmait,
Mint szentélyben, te végleg nyugodva,
Idevetve csontjaid.
[Németül ld.: Czeke Marianne: Gróf Brunszvik Teréz naplói és feljegyzései. 1. Bp. 1938. LXI-LXII. p]
Epigrammák
Az igazság
Kaptad a balsorshoz, s az igazság fény örömödnek;
Egyik: ím, éje borít, másik: napja vigasz.
A szerelem utolsó vigasza
Szép szerelem vigasz-tüze, hogyha kialszik,
Vigasz még a parázs: vágyni viszonttalanul.
Az élet
Tisztán, egyszerűen lelkünknek nyitva az élet,
Szellem erős sugara hull ránk oltalmasan.
Benség
Benség, lélek létele, hívnók áhítatunknak,
Ember, ebbe' hibázz, s lényeged elveszíted.
A könyvek
Élet szirmai lapjaitok, ti halálra-ítéltek,
Járja be sóvár szem alvó szellemetek.
Sors
Elme, s lelkünk-eszköze ítéletekhez,
Hárít ítéletet: gyönge szerint íme sors.
Az igazság ereje
Lélek elé járó egyetlen s tiszta igazság,
Fénylő vigaszod: ím, öntözi szellemedet.
[Németül ld. Vaterländische Almanach auf das Jahr 1821. (Hrsg.: Zeffi és Habermann. ]
Spanyolból
Csöndben, lassan tűnő óráin át a napoknak
Szállnak mindig megújuló sóhajaim,
Fájdalom éget; sebeim számtalan sajognak,
E szív szenvedéseit hirdeti mind a kín.
Midőn az est gyöngyház léghajója felúszik,
ezüstös fénnyel beragyogva elmélkedik;
Jaj, a lélek mélyes-mély bánatával lekúszik,
Keblem hangos kínnal csak tovább telik.
S ha álom balzsamos ereje aztán majd vidítna
éjszaka lágy s meghittnek tetsző ágyamon:
Hasztalan, eltűnt a jelenés s nem tér már soha vissza,
S még az álomban is érted siránkozom.
A reggel arany kapuját széttárja, égre lobban,
Kedvesen végigragyogva éteri ligeteken;
Látja e könnyben megtört szempárt itt, s titokban
Rideg, gúny-telt orcádat felette, kedvesem.
[Németül ld. Vaterländische Almanach auf das Jahr 1821. (Hrsg.: Zeffi és Habermann. ]
A gyermekek
Teremtett az Örökkévaló
Sok angyalt fényéül a mennynek,
De szívéhez éppúgy közel volt
Evilágunk, s így - mint a mennybolt
Serege, sok tündöklő gyermek
Boldogságául a földieknek,
S szellem birodalmába lép
Gyermek s angyal egyféleképp
S ezek fönt föl s alá lebegnek
Köszöntéséül kis testvéreiknek
[Lelőhelye: Brunszvik Teréz kiadatlan naplója J 12 (1824-1825) 1. p.]
Nyolc epigrammája és egy költeménye a Vaterländisches Almanach auf das Jahr 1821 című kiadványban jelent meg először "G. Th. v. B." (jelentése: Gräfin Therese von Brunswick) monogrammal. (Ugyanebben az évben Teréz a kortárs budai írók és költők jegyzékébe is felvétetett, neve mellett a megjegyzés: "szépirodalom, német nyelven".) Az Elegie. Bei dem Grabe meines Vaters (Elégia. Atyám sírja felett) című ifjúkori költeményét Czeke Marianne adta közre.
Kéziratban maradt verseinek egész sorát kiadatlan naplói őrzik; ezek közül már csak a témájuknál fogva is érdekes a Heimat (Szülőföld) és a Kinder (A gyermekek) című.
A felsorolt versek KALÁSZ MÁRTON remekbe szabott fordításában az alábbi kiadványunkban jelentek meg:
Brunszvik Teréz. Versek, cikkek, levelek, naplóidézetek.
Jubileumi kiadvány Jézus Krisztus születésének 2000., a magyar
államalapítás 1000., Brunszvik Teréz születésének 225. évfordulójára.
(Bevez., vál., szerk.: Hornyák Mária) Martonvásár, 2000.
Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány
(Őrláng füzetek 3. sz.) 7-12. oldal
Szülőföld
Lelked szép bilincsbe verni se engedd,
Ebben a köznapok csak siklanak,
Élj magad, szellem, végtelen szabad,
Nem kell e világ színeit viselned,
Hiú az érzés, ki kegyére lelhet,
S kit mohó érzéke majd jóllakat,
Alantas éhe préda célt kutat,
S hogy ezt elérje, vágya egyre senyved.
Lendültél, szellemem, nagy távlatokra,
Bár csak magánosan fönnen lakozva,
Hőbb szerelemben elizzani ottan,
De miként vágyad vinne föl legottan,
Aként hajol égi csillag le hozzád,
Füröszt, mint szép dal fénybuzgása orcát.
[Lelőhelye: Brunszvik Teréz kiadatlan naplója J 8 (1814) 97. p.]
Elégia. Atyám sírja felett
Boldogok, kik az Úrban nyugosznak,
Boldog, atyám, boldog vagy te is!
Koszorút Ég angyalai hoznak,
S útad nyugovásra visz;
Millió csillag felett suhogva
Nem látod e Föld silány porát;
Szállsz a szélben föl naptávolokra,
Meglátod Istent magát.
Látod a világ könyvét kinyitva,
Lét forrását szomjan ízleled.
Dereng majd az éjek labirintja
S égkék lesz tekinteted.
De, Mindent Leküzdő, koronásan
Még lenéz rám szemed, hű atya,
Fohászkodsz is, bízva Jehovában
S hallja szavad Jehova.
Lengj, míg az Idő röge elmállik,
Mit urnája felől Isten ad,
Lengj, míg lelkem s testem kettéválik,
Nézed halálos ágyamat.
Pálmád nekem hűs szellőt leheljen,
Hűset, itt az élet fája más,
Iszony nélkül a völgyet szemléljem,
Érik a feltámadás.
Hogy veled a mennyen átrepüljek,
Ragyogva, mint te, boldogan én,
S veled egy másik csillagon éljek
Nyugodva Isten ölén.
Zöldell közben a rózsafa lombja,
Ejti sírra bíbor szirmait,
Mint szentélyben, te végleg nyugodva,
Idevetve csontjaid.
[Németül ld.: Czeke Marianne: Gróf Brunszvik Teréz naplói és feljegyzései. 1. Bp. 1938. LXI-LXII. p]
Epigrammák
Az igazság
Kaptad a balsorshoz, s az igazság fény örömödnek;
Egyik: ím, éje borít, másik: napja vigasz.
A szerelem utolsó vigasza
Szép szerelem vigasz-tüze, hogyha kialszik,
Vigasz még a parázs: vágyni viszonttalanul.
Az élet
Tisztán, egyszerűen lelkünknek nyitva az élet,
Szellem erős sugara hull ránk oltalmasan.
Benség
Benség, lélek létele, hívnók áhítatunknak,
Ember, ebbe' hibázz, s lényeged elveszíted.
A könyvek
Élet szirmai lapjaitok, ti halálra-ítéltek,
Járja be sóvár szem alvó szellemetek.
Sors
Elme, s lelkünk-eszköze ítéletekhez,
Hárít ítéletet: gyönge szerint íme sors.
Az igazság ereje
Lélek elé járó egyetlen s tiszta igazság,
Fénylő vigaszod: ím, öntözi szellemedet.
[Németül ld. Vaterländische Almanach auf das Jahr 1821. (Hrsg.: Zeffi és Habermann. ]
Spanyolból
Csöndben, lassan tűnő óráin át a napoknak
Szállnak mindig megújuló sóhajaim,
Fájdalom éget; sebeim számtalan sajognak,
E szív szenvedéseit hirdeti mind a kín.
Midőn az est gyöngyház léghajója felúszik,
ezüstös fénnyel beragyogva elmélkedik;
Jaj, a lélek mélyes-mély bánatával lekúszik,
Keblem hangos kínnal csak tovább telik.
S ha álom balzsamos ereje aztán majd vidítna
éjszaka lágy s meghittnek tetsző ágyamon:
Hasztalan, eltűnt a jelenés s nem tér már soha vissza,
S még az álomban is érted siránkozom.
A reggel arany kapuját széttárja, égre lobban,
Kedvesen végigragyogva éteri ligeteken;
Látja e könnyben megtört szempárt itt, s titokban
Rideg, gúny-telt orcádat felette, kedvesem.
[Németül ld. Vaterländische Almanach auf das Jahr 1821. (Hrsg.: Zeffi és Habermann. ]
A gyermekek
Teremtett az Örökkévaló
Sok angyalt fényéül a mennynek,
De szívéhez éppúgy közel volt
Evilágunk, s így - mint a mennybolt
Serege, sok tündöklő gyermek
Boldogságául a földieknek,
S szellem birodalmába lép
Gyermek s angyal egyféleképp
S ezek fönt föl s alá lebegnek
Köszöntéséül kis testvéreiknek
[Lelőhelye: Brunszvik Teréz kiadatlan naplója J 12 (1824-1825) 1. p.]